Eva-Maria Zurhorst

eva A válság, mint tanító
A boldog párkapcsolat valódi titka

Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz. Szeresd önmagad, és készülj örömmel a következő válságra. Ismerős könyvcímek, meghatározó önismereti és párkapcsolati „kalauzok“, amelyek világszerte számtalan házasságot segítettek újraépíteni, azonban a korábbiaknál stabilabb alapokra. A két kitűnő pszichológiai „iránytű“ szerzőjével, a német Eva-Maria Zurhorsttal beszélgettünk. Természetesen elsősorban a szerelemről.

- Mi inspirálta a könyvek születését? A személyes válaszkeresés, vagy a másoknak való segítségnyújtás vágya?

- Az írásra megannyi indíték, motiváció lehet. A mi könyveinket mindhárom esetben saját életünk inspirálta. A férjemet és engem ön- és társismereti nehézségeink, dilemmáink lényeges kérdések feltevésére ösztönöztek, kényszerítettek. Miközben párkapcsolati küzdelmeinket vívtuk, kiderült, hogy nagyon sok ember “jár hasonló cipőben” a környezetünkben. Így aztán azt éreztem, támasz és segítség lehet számukra is, ha megírom, amit én magam megtapasztaltam: igenis minden válságból van kiút, a reményt feladni nem szabad. Ezt igazolja első könyvem, a Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz.

- Saját meglátása szerint: mi a titka könyvei világsikerének?

- Talán az, hogy mi –Wolfram és én – nem más könyvekből összeollózott információkat, hanem tapasztalatokat adunk át az olvasónak. Saját utunk által mutatjuk meg – őszintén – a kérdéseinket és a válaszainkat. Valószínűleg emiatt bíznak az emberek üzeneteink valódiságában, és így saját képességükben is, hogy igenis ők is tudnak változni és változtatni.

- Írás közben mi volt a legfontosabb, amit megtudott önmagáról?

- A könyvek orkánként söpörtek át az életünkön… Kettőnk élete a szeretetet szolgálja, ami azt jelenti, hogy minden nap ébernek kell lennünk, hogy örökké új szerepeket, mintákat, berögződéseket fedezhessünk fel önmagunkban, egymásban, amelyek számunkra ösztönösek, ám az odafigyelés és a tudatosság által féken tarthatók, irányíthatók, szabályozhatók. Az önfelfedezési útnak soha nincs vége. E nélkül nem volna hiteles a szolgálatunk sem.

- Hogyan lehet “felnőni” egy valódi párkapcsolathoz?

- A beavatáshoz az esetek többségében komoly krízis szükséges. Valami régi berögződésnek, meggyőződésnek össze kell törnie (ami persze fájdalommal jár), és csak ezt követően, lassan kezdhetjük el – még ha kezdetben nem is önként – a kapcsolat nagy kalandját újraindítani. Felfedezzük a félelmeinket, a védekezési mechanizmusainkat, és megtanulunk föléjük emelkedni. Ahogy megértjük, hogy nem a partnerünk, hanem ezek a téves „programok“ akadályozzák a boldogságunkat, egyre érettebbek leszünk egy igazi, beteljesülő partnerkapcsolatra.

- Sok boldog házasságot lát maga körül?

- Sajnos nem állíthatom. A hosszú házasságok többségében ugyanis többnyire nagyon sok az elhallgatás, az elfojtás. Az emberek belemerevednek a napi rutinba, és elkezdik a nehéz témákat, a vágyakat és az igényeket hárítani, megtagadni. Minden közös gondolat a materiális biztonság, az anyagi célok körül forog. Ezért lassan meghal a spontaneitás, az elevenség a kapcsolatban. Egy boldog összetartozáshoz bátorság kell, fel kell vállalnunk a szívünket, a sebezhetőségünket.

- Honnan lehet felismerni, hogy valóban “Ő” az igazi, és nem ér véget néhány hét vagy hónap múlva a lángolás, a “rózsaszín köd” állapot, átfordulva közönnyé?

- Erről a kérdésről gondolkodni sem lehet, mert a kontroll, a félelem, a gyanakvás máris megmérgezi az induló kapcsolatot. Az azonban tény, hogy kevés az olyan ember, aki valóban érett a mély, erős összetartozásra. Az ehhez szükséges türelmet és bölcsességet igazán ugyanis épp a tudatosan megélt és megértett krízisek során sajátíthatjuk el, amelyeket azonban a többség nem hajlandó kivárni, mert amint kisebb problémák adódnak, máris kimenekülnek a kapcsolatból. A parnerválasztás illúzió, ugyanis mindig olyan társat kapunk, aki illik hozzánk, még akkor is, ha a jelenlétével megnehezíti az életünket.

- Mégis, mit tehetünk a kölcsönös boldogságért?

- Két számot kell minden embernek megjegyeznie és elfogadnia: saját lényünknek, személyiségünknek csak körülbelül négy százalékát ismerjük. Az énünk kilencven százaléka ösztön: a félelmeink, az elfojtásaink, a sérüléseink “gyűjteménye”. Így nemcsak a két ember, hanem a bennük rejlő gyengeségek, fájdalmak is „egymásba szeretnek“. A krízisek éppen abban segítenek, hogy a másik ösztönös szembesítése által valamit megtanuljunk önmagunkról, és így fejlődjünk, tovább.

eva2- Melyek egy párkapcsolat válságának tipikus, figyelmeztető jelei? Mikor szükséges komolyan venni ezeket?

- A nők gyorsabban ráéreznek, ha egy kapcsolat a kiüresesedés felé halad. Azonban ahhoz gyakran nincs bátorságuk, hogy a belső hangjuknak engedelmeskedve kezelésbe vegyék a helyezetet, és gondoskodjanak a változásról. Van egy lényeges jele az elfojtott kapcsolati krízisnek: amikor szükségem van a megerősítésre másoktól, azaz flörtbe bocsátkozom, majd félrelépek. Ha ez megtörténik, vagy sejthető a bekövetkezte, szerencsésebb – még időben – otthon „asztalt borítani“, és bevallani a másiknak, hogy kezelésre szoruló probléma van. Máskülönben talán tényleg késő lesz, és a sok „haragszomrád“-történet végül válásba torkollik.

- Mikor tanácsos bevonni egy külső segítőt a folyamatba?

- Amikor újra és újra ismétlődik az, ami nekem, illetve a kapcsolatomnak árt. Ilyenkor egy harmadik fél talán segíteni tud, hogy kérdéseivel, rálátásával friss lendületet adjon a megoldások kereséséhez.

- Általában mi segít visszajutni a harmónia-állapotba?

- Egy válság soha nem a visszatérésről szól, sokkal inkább a fejlődésről és az elengedésről. Ez azonban mindenkinél más: van, akinek bátorságra kell kapnia, és társat kell választania magának. A másiknak a haladás azt jelenti: végre megtanul nemet mondani arra, amit ő nem szeretne megtenni. A harmónia feltétele az önmagunkhoz való hűség, a hitelesség.

- Van menthetetlen kapcsolat?

- Biztosan, persze. Van, akinek a(z el)válás jelenti a legkomolyabb fejlődést. Ez esetben azonban nagyon lényeges különbséget tenni elengedés és elmenekülés között. Az elengedés ugyanis bátor tett. Az elmenekülés ezzel szemben reményvesztés és kiürülés.

- Ki változtat elsőként egy kapcsolatban?

- Leginkább a nők teszik meg az első lépést. Ha a partnerem nem kész arra, hogy velem tartson, és a fejlődés útját válassza, tudnom kell továbbmenni, a függőségből kiszabadulni, a személyes önismereti emelkedésem érdekében. Ez azonban soha nem lehet menekülés, hiszen önmagamért, a saját érdekemben hagyom el azt a helyzetet, ami nekem fájdalmas, ami lehúz. Azt teszem, ami nekem jó. Sokan az egyedülléttől való félelem miatt bocsátkoznak megalkuvásokba.

- A megbocsátás képessége tanulható?

- Nemcsak, hogy tanulható, de mindenkinek meg is kell tanulnia. Először az önmagunknak való megbocsátás jön, azután lassan, fokozatosan megtanulunk másoknak is megbocsátani.

- Mi az oka annak, ha valaki sokáig nem talál párt magának, bármennyire is keresi azt? Mire tanít a ma oly divatos “szingliség”?

- Ha hosszú időn keresztül nem találok partnert magamnak, biztos lehetek abban, hogy az én öntudatlan kilencven százalékomban jó okok szólnak egy partner jelenléte ellen. Elképzelhető, hogy öntudatlanul valakihez még mindig túl erősen kötődöm a vér szerinti családomból. Az is lehet, hogy előttem is titkolt ítéletek és félelmek vannak bennem.
Ha nem önként vagyok szingli, akkor fel kell tennem magamnak előbb-utóbb a kérdést: miért jó nekem az, hogy nincs partnerem? Vajon ki lenne szomorú és magányos, ha én egy másik embert magamhoz engednék?

- Hogyan lehet túllépni a párkapcsolattól való félelmeken?

- Azáltal, hogy ezért a félelemért felelősséget vállalok, elfogadom, hogy az bennem van. A kapcsolattól való félelmet általában elnyomják önmagukban az emberek. Gyakran hallani: Ez nem működik. Vagy: Szükségem van a szabad mozgástérre. Alig találni olyat, aki ki meri jelenteni: félek a kapcsolatoktól.

- Mi a sikeres párkapcsolat titka?

- Az őszinteség és a bátorság. Vállaljuk fel saját félelmeinket!

- A második és a harmadik könyv megírása közös alkotófolyamat volt a férjével. Mit tanultak “útközben” egymás által?

- Azt, hogy mennyire különbözőek vagyunk, és hogy éppen ezért, milyen varázslatos lehetőség számunkra a közös szárnyalás.

Újságíró: Cs. Szabó Virág
Fotó: magánarchivum

PÁRKAPCSOLATI TANFOLYAMOK, ELŐADÁSOK a Fénypont Kreatív Műhelyben.

Leave a Reply

*