Mi az Öngyógyítás?

happy-black-womanAz Öngyógyítás nem más, mint odafigyelés és pozitív reakció saját igényeimre: mire van aktuálisan szükségem ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben? Vagy pedig “tűzoltás”: a már kizökkent világom tudatos helyreállítása.

Az Egész-ség pontosan az, amit a szó sugall – egésznek, teljesnek, harmonikusnak és boldognak élem meg önmagam, szabad áramlásban, belső blokkok, gátak és ártó feszültségek nélkül. A régi időkben a kínai orvosok tevékenységét addig honorálták, amíg a betegségek elkerülték a pácienseket. Ma ez nálunk épp fordítva működik. Civilizációnk törekvése, hogy az emberek külső szükségleteit drasztikusan növelje, ezzel minél talajvesztettebb, bizonytalabb és ezáltal manipulálhatóbb fogyasztót nevelve belőlünk. Függünk a gyógyszerektől, boldogságpótlékainktól, aminek oka, hogy elszakadtunk a Forrásunktól. Belső Iránytűnk hangját elnyomjuk a külvilág zajával, hogy véletlenül se legyen lehetőségünk ráébredni, hogy valójában mindannyian Tudatos Öngyógyítók lehetnénk, azaz boldog, kiteljesedett, önmagukról gondoskodni tudó emberek, akik a természettel harmóniában élve gyönyörködnek a létezésben és a mindennapok ajándékaiban. Csak ez utóbbiak nem pénzért vásárolhatók, így nem szolgálják az érdekeket. Mi pedig egyre mélyebb rabszolgaságba hajtjuk magunkat, vágyaink és megfelelési kényszereink által.

A középút az új irány

A végletesség sem megoldás, hiszen minden tagadás feszültséget szül, az elfojtás előbb vagy utóbb vulkánkitöréshez vezet. Teljesen vállalható, hogy jó érzés a 21. században időnként megajándékozni magunkat egy hozzánk illő ruhadarabbal, vagy meginni egy finom kávét a cukrászdában. A sárga csekkek befizetése pedig elengedhetetlen lépése nyugalmunknak, így az ez elől való menekülés hosszútávon csak kellemetlenséget okozhat.
Amire cikkünkben utalunk, az nem más, mint az egyensúly megteremtésének szükségessége a mindennapjainkban. A “mókuskerékben” való szaladgálás, és a függőségekben való megrekedtség helyett a tudatosság választása. Kimerült vagyok, elfáradtam, szükségem van töltődésre ahhoz, hogy harmonikusan tudjak táplálni másokat? Akkor az első az, hogy rendbe teszem magam, ahelyett, hogy csalódott sodródásommal az áldozatszerepbe lépnék, és a másokra való nehezteléssel sötét energiacsíkokat húznék magam után…
A Nő akkor tud szeretetszolgálatot teljesíteni, ha egységben van önmagával, azaz felelősen vigyáz saját jóllétére. Másként, bármennyire is hoz áldozatot családjáért vagy másokért, a végeredmény kiábrándító: a haragban fogant teremtés sosem idéz szépséget, csak káoszt ad a világnak. Az első teendő mindig az öngyógyítás – azaz összerendezni mindazt, ami széthullott bennünk. Csak ezt követően fordulhatunk önkéntes gyógyítóként, terapeutaként, szakácsként, mesélőként, kollégaként, feleségként, anyaként, nagymamaként, szeretőként stb. embertársainkhoz.
A harmonizációhoz számtalan időtakarékos, öngyógyító módszer áll rendelkezésünkre, amelyek néhány perces hangolódást igényelnek csak tőlünk, és máris egy ragyogó, saját fényében álló, örömben erős, újjászületett Nő áll a világ rendelkezésére – csordultig telve gömbölyű női energiákkal. Érdekes, hogy az elmúlt évszázadokban mindazon gyógyítók, sámánok, füvesasszonyok tevékenységét világszerte ellehetetlenítették, akik az emberek öngyógyító képességeit nyitogatták… Itt és most azonban elindult egy folyamat, amely által tudatosíthatjuk magunkban e régen lezárt kincsestárunk meglétét, azaz felébreszthetjük – őseink tudására támaszkodva – a belénk égetett tudást. Ennek segítségével pedig a megelőzés bölcsességét forradalmiasíthatjuk az életünkben, azaz nem kell megvárni a probléma kialakulását. Minden nap egy kis odafigyelés önmagunkra, és máris kitárt karokkal, lelkesülten szórhatjuk környezetünk felé belső kincseinket. Azaz elkezdhetjük beteljesíteni végre Női Küldetésünket.

Folytatjuk: Titkos receptek – öngyógyításra

Leave a Reply

*